Elena Gilbert

Hogy ki is volnék? Erre nagyon nehéz válaszolnom. A szüleim meghaltak egy balesetben és ezért is esik nagyon nehezemre válaszolni erre a kérdésre. Az élet szívás. Viszont itt van nekem Jenna néni és az én kis öcsém, Jeremy. Nem vagyunk igazi testvérek, de ez nem fontos. A vér nem lényeg. Mindig is úgy gondoltam rá, mint az én kis öcsikémre. Hogy milyen is vagyok? Hát...ez sem egy egyszerű kérdés. Bizonytalan és kissé rendmániás. Szeretem, ha az emberek szeretnek. Jó vagyok a dolgok, viták elsimításában és a jó erkölcsét képviselném. A szerelem messze evez előttem és nem is érezném, hogy valaha utolérhetném e. Hosszú barna egyenes hajam van, barna őzike szemek. Még ha rossz kislányként akarok viselkedni, akkor sem megy. Ilyen vagyok és kész. Az emberi élet unalmas mozzanatait élem meg nap, mint nap és mindegyik egy túlélő show számomra. Túl sok ember halt meg körülöttem és ezt már nem bírom elviselni épp ésszel.

Kedves Naplóm!
A mai nap is úgy indult, mint minden egyes nap ebben az évben. Lementem a belvárosi piacra, bevásároltam és adakoztam pár centtel a szegényeknek a kávézó bedobható doboza által. Már fél éve a balesetnek, ami a szüleimmel történt. Már kezd összeforrni az a hatalmas üresség a mellkasomban, de még mindig ott van. Ez nagyon zavar. Minden óra, minden percében azt mondogatom magam, hogy Elena! Túl fogod élni! Menni fog!. De aztán rájövök, hogy egyáltalán nem fog menni. Elena Gilbert nem tud túllépni ezen. Örökké így fogok érezni. Egy megsebzett lelkű szurkolólány leszek, akit mindenki sajnál. Még én magam is! A sajnálat egy olyan szó, amit soha nem mondanak ki az emberek, csak teszik. Ha végigsétálok az utcán, ahogyan ma is, látom a szemükben a sajnálatot. Ez borzasztó! Még Matt is! A kávézó előtti kis sikátorban megpillantottam Jeremyt egy férfival veszekedni. A férfi a falhoz nyomta és a ruhájánál fogva üvöltözött vele. Odafutottam eldobva a bevásárló kosarat és a férfi vállára tapadtam. Túl magas volt és izmos. Esélytelennek tűnt, hogy sikeresen lerángassam Jeremyről. HAGYD ŐT BÉKÉN! - üvöltöttem rá, miközben a dzsekijét rángattam a vállán. A fickó enyhén be volt állva. Elena menj innen! - ordibálta rám Jeremy. Na még mit nem! Egy tapodtat sem mozdulok innen, amíg le nem szedem róla ezt az állatot. Vajon miért támad Jeremyre ez a hapek? Nem volt fontos ez a kérdés, amíg nem szabadulunk meg tőle. Aztán végre sikerült lerángatnom róla. A férfi hátraesett a földre. Jeremy belém karolt és elrángatott onnan, mielőtt felkelhetett volna a támadó. Az óratorony alatt álltunk meg a főtéren. Az emberek köröttünk mászkáltak, siettek mindenfelé. Ez meg mi volt?! - vonom kérdőre két levegővétel között. Már rég futottam ilyen sokat ilyen rövid idő alatt. Valahogy én ezt már kinőttem. Aztán Jeremyre néztem. Az arca beesett volt. A szeme alatt egy egész Olimpia volt. Elkaptam az állát és magamhoz fordítottam. Te beszívtál? - háborodok fel meglepődve. Az én kis drága öcsém bedrogozta volna magát?! Ez már nekem is sok volt! Miért tenne ilyet Jeremy? Miért? Lefejte az állát markolászó kezemet magáról Hagyjuk ezt Elena! Én léptem... csá... - mondta gúnyosan és már le is lépett. Ott álltam a tér közepén. Az állam is leesett. Tátott szájjal álldogáltam az óratorony alatt. Ennek teljesen elment az esze? Hát valahogy így telt ez a napom és nem vagyok rá büszke. Az életem egy kupac szemétdomb. A legtetején fennmaradó kis kakas élheti csak túl.