Daphne Montgomery

Hosszú szőke hajam van, már amikor nem vágatom le közép hosszúra. Imádom magamat sminkelni, általában egy nagyon kihívó, füstös szemet varázsolok magamnak, de a natur sminket sem tagadom meg. Az öltözködésemmel úgy szint ez van. Imádom a sötét, kihívó ruhákat, de azért néha napján szoktam fel venni "normális" vissza fogott öltözéket is. A családom... nos a családommal már rég megutáltattam magamat... sosem szerettek igazán inkább csak a nővéremet. Mindig is én voltam a család fekete báránya és utáltam, hogy ki közösítenek és csak a nővéremmel foglalkoztak. Talán épp ezért lettem olyan amilyen... egy ribanc. Nem érdekel, hogy megbántok bárkit is, csak a saját érdekeimet nézem. Sok embert bántottam meg és fogok is, de nagyon nem érdekel!

Las Wegasban születtem még nagyon rég. - nem akarok senkit sem untatni a matek részével - imádtam itt élni csak a családommal nem szerettem. Volt egy nővérem, nem sokkal volt nálam idősebb maximum 4-5 évvel. A szüleim Imádták Naty-t és mindent megadtak neki. Ha nem kapott meg valamit akkor addig hisztizett, vagy fenyegette a szüleinket amíg el nem érte a célját. Én mindig a tipikus jó kislány voltam a családban, és egyben a család fekete báránya is. Nagyon bántott ahogy viselkedtek velem, de csak felnőttem és túl éltem az életemet a családom mellett egészen 19 éves koromig... mert akkor, este történt meg a baj. Az a baj amire nem szeretek vissza emlékezni, mert akkor eszembe jut az, hogy milyen voltam, és milyenné váltam az idők során. Nah, térjünk is vissza az estére. Nem voltak akkoriban barátaim - ami most sem változott meg nagyon... - és így nem tudtam meg rendezni álmaim nagy 19. születésnapi buliját. - mondhatni, hogy pocsék gyerek korom volt - Így egyedül ünnepeltem. Ki sétáltam az erdőbe, leültem egy fa tövébe, a fejemet a fának döntöttem és néztem felfelé. Így teltek-múltak az órák. Hangokat hallottam, mikor valami neszt halottam akkor fogtam fel, hogy már nagyon késő lehet. Gyorsan fel pattantam, le poroltam a ruhámat és körbe néztem; hátha meg látok valakit/valamit ami a hangot csinálja, de tévedtem. Mikor megfordultam egy nagyon helyes sráccal találtam szembe magamat. Síkitani akartam, de nem jött ki hanga torkomból, de ha jött is volna senki nem hallott volna meg, mert a fiú be fogta a számat és megharapott. Nagyon fájt. Éreztem ahogy a foga bele mélyül a bőrömbe és ahogy át szakítja a vénámat. Éreztem ahogy a vér el kezd távozni a testemből én meg egyre gyengébb és gyengébb lettem, míg végül eszméletlenül el nyúltam a vámpír kezében. Másnap reggel bágyadtan keltem fel, úgy szint az erdőbe, de nem találtam magam mellett senkit sem... a nap már fel kelt és iszonyatosan bántotta a szememet, szerencse volt nálam egy napszemüveg úgy hogy gyorsan fel is vettem. MIndent sokkal jobban éreztem és hallottam. Iszonyatosan sajgott az inyem ezért kerestem gyorsan egy erre tévedő embert akinek a vére segítségével tudom csillapítani a szomjamat. Még le gyilkoltam pár embert és el takarítottam magam után. KI mentem az erdőből, de a napfény égette a bőrőmet. Szó szerint! Gyorsan be mentem az árnyékba és vártam, hogy le menjen a nap. Így éltem egy jó ideg; árnyékba, míg csak nem találkoztam egy boszorkánnyal aki csinált nekem egy karkötőt aminek a segítségével ki tudok menni az utcára nappal is. Ez a karkötő most is rajtam van, hisz 1) gyönyör 2)nem akarok megint sötétségben élni! Az évek során létre hoztam magamnak egy új személyiséget. Nem érdekelt semmi és senki. Évszázadok óta töröm össze a férfiak szívét - néha szó szerint - évszázadok óta bántok meg embereket, de nem érdekel. Természetesen nem lehet azt mondani, hogy ki vannak kapcsolva az érzéseim, mert nincsenek! Csupán csak nagyon mélyre el vannak rejtve ahol senki sem találhatja meg őket, mert nem szeretném ha bárki még egyszer fájdalmat okozna nekem...
Ismertem még kis koromban a vámpírokat, de sosem akartam azzá válni most meg az lettem amitől mindig is tartottam... egy gyilkos!